Egy szép napon hosszú útra készült az új ceruza.
Vigy magaddal – szólt a radír, Vigy magaddal cimbora.
Mindenüvé elkísérlek, és meglásd, hű társad leszek,
Ha út közben bajba jutnál, készségesen segítek.
De nem bánom, szegődj mellém, hiszen éppen indulok,
A hófehér papírlapon meglátod, majd mit tudok.
Azzal hipp-hopp, fürgén útnak is eredt,
Vékony hegye írta, rótta a szép, formás betűket.
Ám egyszer nagy baj esett, megbotlott a ceruza,
Vonal alá, vonal fölé gurult szét a gyöngysora.
Most mit tegyen? Helyre rakni nem tudja a betűket,
Kesergett, hogy csúffá tette ezt a szép új füzetet.
Sose búsulj, itt vagyok én – szólalt meg a kis radír,
Eltüntetem a görbe sort, s hófehér lesz a papír.
Ahogy mondta, úgy is történt, és a csúffá vált irkalap
Keze nyomán újra szép lett néhány másodperc alatt.
Nos, azóta sohasem jár egymaga a ceruza,
Útitársa lett a radír, a hűséges cimbora.
