SZALAI BORBÁLA: NYÚL TAMÁS, AZ ÓVODÁS

SZALAI BORBÁLA: NYÚL TAMÁS, AZ ÓVODÁS

Erdőszéli bokor alján
megnyílt az új óvoda.
Tomi fiát Nyúlanyó is
beíratta hát oda.

Megszeppenve nézett körül
az aprócska nyúlgyerek:
- Mama, félek! Vigyél haza!
Itt senkit sem ismerek!...-

- Ejnye, fiam! - szólt az anyja. -
Hogy lehetsz ily gyáva nyúl?!
Itt van minden szomszédgyerek,
nézd, Tapsi is itt tanul...-

Így kezdte el az óvodát
kurta farkú Nyúl Tamás...
Verset tanult, énekeket,
mint a többi óvodás...

Eljött a tél, s szól az anyja:
- Halljuk, mit tudsz, kisfiam! -
Csengő hangon kezdi Tomi:
- Trilli-trilla-trillilam... -

- De hiszen ez madár nóta?!
Hol tanultad, jó gyerek? -
- Óvodánkban sárgarigó
tanítja az éneket!...-

No, lett erre nagy derültség!
Visszhangzott a kacagás!
Fel is húzta ám az orrát,
megsértődött Nyúl Tamás!...

Amióta kinevették,
meg se mukkan sohasem...
Nem tudja őt szóra bírni
még a saját anyja sem...

Szalai Borbála: A hűséges útitárs

Szalai Borbála: A hűséges útitárs

Egy szép napon hosszú útra készült az új ceruza.
Vigy magaddal – szólt a radír, Vigy magaddal cimbora.
Mindenüvé elkísérlek, és meglásd, hű társad leszek,
Ha út közben bajba jutnál, készségesen segítek.
De nem bánom, szegődj mellém, hiszen éppen indulok,
A hófehér papírlapon meglátod, majd mit tudok.
Azzal hipp-hopp, fürgén útnak is eredt,
Vékony hegye írta, rótta a szép, formás betűket.
Ám egyszer nagy baj esett, megbotlott a ceruza,
Vonal alá, vonal fölé gurult szét a gyöngysora.
Most mit tegyen? Helyre rakni nem tudja a betűket,
Kesergett, hogy csúffá tette ezt a szép új füzetet.
Sose búsulj, itt vagyok én – szólalt meg a kis radír,
Eltüntetem a görbe sort, s hófehér lesz a papír.
Ahogy mondta, úgy is történt, és a csúffá vált irkalap
Keze nyomán újra szép lett néhány másodperc alatt.
Nos, azóta sohasem jár egymaga a ceruza,
Útitársa lett a radír, a hűséges cimbora.